Blog
Nemrég bevezettünk két termelőtől is hidegen sajtolt napraforgóolajat,illetve tökmag-, kendermag- és lenmagolaj is kapható, melyek mindegyike sötét üvegben került kiszererlésre.
Az ünnepek számunkra pihentető, mégis aktív időszak volt/van. A csapat nagy része élvezi a szabadságot, hogy pihenhet, utazhat, és azt tegye, ami boldoggá teszi őt. Kata és én (Matthew) "tartottuk a frontot", ami azt jelenti, hogy csak a szükséges teendőkkel foglalkoztunk (állatok etetése, a fóliákra való odafigyelés, a savanyú káposztánk figyelése, sőt, még néhány megrendelés elkészítése is az embereknek.
A mezőgazdaságban semmi sem olyan biztos, mint a bizonytalanság.
A múlt héten hétfőn és kedden Logan, Csaba és Matthew különleges élményben részesült: részt vehettek egy kétnapos workshopon, melyet Jean-Martin Fortier, a biointenzív kertészkedés vitathatatlan sztárja tartott a Magosvölgy Biokertészetben.
A gazdaságban most már ki se látunk a munkákból. A szabadföldi burgonyánk egészségesnek és erőteljesnek tűnik - mostanra már rengeteg a szabadföldi termés készen a szedésre, és ezelből egyre több kerül be hétről-hétre kerül a dobozokba (spenót, salátakeverék, fejes saláta, mángold, újburgonya, újhagyma, cékla, retek, pak choi, kinai kell stb.).
Nincs vegyszer.
Amikor nektek termesztjük az élelmiszert, az egészségeteket helyezzük előtérbe, nem pedig a saját kényelmünket. Ezért keményebben kell dolgoznunk, mint azoknak, akik szintetikus növényvédő szerekkel és gyomirtókkal permetezik a növényeket. Számunka az egészségetek és az élvezetetek az első. Miért tennénk olyan vegyszereket a talajba, amelyek szennyezhetik az ételedet, és károsíthatják a bélrendszered egészségét és nem mellesleg bolygónk ökoszisztémáját is támadják? Tehát igen, ez több munkát jelent számunkra, és egy kicsit drágább is számotokra, de megkapjátok a garantált legmagasabb minőséget, melyet nem mellesleg a Biokontroll Hungária Kft ellenőrző szervezet rendszeresen és szigorúan ellenőriz.
Gyerekek.
Különös odafigyeléssel és gondossággal termesztjük neked a növényeket. A palánták érzékenyek, meg kell védenünk őket az erős napfénytől, a gyomoktól; gondoskodnunk kell arról, hogy a megfelelő tápanyagokat és vizet kapjanak. Mint amikor a gyerekeidet neveled. Mindent megteszel azért, hogy egészségesek legyenek, erősek és boldogok legyenek. Megfelelő minőségű élelmiszereket adunk nekik, rugalmas fajtákból származó, értékes mikrotápanyagokkal teli, ipari vegyszerektől mentes élelmiszert. Tudod, mi a fontos a gyerekeid számára. Mi tudjuk, mi a fontos a növényeink számára. Valahogy ugyanez a helyzet.
Főzés.
Amikor valami különlegeset főzöl, valaki különlegesnek (a gyerekeidnek), akkor annak jó ízűnek és egészségesnek kell lennie. Tehát frisset akarsz, mikrotápanyagokban gazdag dolgokat akarsz, amelyek erősebb, érdekesebb ízeket adnak; egészségeset akarsz.
Igen, ez egy kicsit körülményesebb.
De a kihívások árnyaltabbá teszik az életet. Igen, kicsit kényelmetlenebb tőlünk ételt kapni. Nem lehet egész évben mindent kapni. El kell menned egy átvevőpontra (na jó, a Cargonomia biciklis futárai házhoz is tudják szállítani). Csak csütörtökön kaphatsz szállítmányt (ezen dolgozunk, hogy legyen több nap). De igazából lehet, hogy jobb is így. Az életben a legjobb dolgokat egy kicsit nehezebb megszerezni. Ez az a kompromisszum, amit meg kell tenned, ha a legjobbat akarod. A legegészségesebbet, a legízletesebbet. Valamit, valamiért!
Drágább ... tényleg?
Látszólag egy kiló nem bio répát a Tescoból 680 Ft-ért, biot az Adliban 1370 Ft-ért kapsz, tőlünk pedig 1400 Ft-ért. De mit veszel? Tehát lehet, hogy többet fizetsz kilogrammonként, de ...
Tele van élettel.
Nemcsak a madarak és a rovarok, hanem bolygónk is. Ez hemzseg az élettől. Ez az az élet, ami miatt a zöldségeink jó ízűek, és értékes mikrotápanyagokat juttatnak hozzátok. A talajnak saját mikrobiomja van, akárcsak a bélrendszerünknek, és a bélrendszerünk mikrobiomjának nagy része eredetileg a talajból származik. A városi életmód, a túlzott higiénia és a fertőtlenített élelmiszerek még kevesebb hozzáférést jelentenek a jótékony mikrobákhoz. Zöldségeink értékes mikrobák hordozói. Lakmározzatok belőlük!
Embereink keményen dolgoznak értetek.
Matthew, Kata, Logan, Csaba, Kati, Emese, Áron, James, Gregorire és Sári ló - a gazdaságban és az üzletben dolgozó összes ember története. Nem valamiféle vidéki idillt árulunk családi farmon ... mi egy vegyes csapat vagyunk, akik keményen dolgoznak azért, hogy a lehető legjobb élelmiszert juttassuk el vásárlóinkhoz.
Ez a hét, mint mindig, most is sűrű volt a kertben, de hétfőn...
Kiültetések ezerrel
Waldorf, Waldorf, Waldorf egymás hegyén-hátán...
Ismét eljött a mezőgazdasági gyakorlat ideje egy újabb diákcsoport számára, ezúttal az újpesti Csillagberek Waldorf Iskolából.
A héten a Csillagberek Waldorf Iskola 9. osztálya volt nálunk mezőgazdasági gyakorlaton.
A Hayes fiúk tudnak valamit...
Lassan véget ér az idei nyári táborszezon, amelynek egyik csúcspontja a Cargonómia vályogházának felújítása volt, képekkel készültünk!
Épp időben a San Marzano szezonra!
Rövid beszámoló a nagy hőségből
Lecsó, pesztó, padlizsánkrém...
Nagyon fontos, hogy a sok munka között időnként megálljunk, szóhoz jussunk, s egymással is ismerkedjünk, hogy hűséges és kitartó csapat maradhassunk.
Nagyban megy az átalakulás az őszi időszakra
Nemzetközi szinten egyre több kutatás foglalkozik a növényi alapú étrend egészségügyi és környezeti előnyeivel. Dr. Tim Spector világszerte elismert orvos és kutató, aki határozottan támogatja a heti 30-féle növény fogyasztását. Soknak hangzik?
Egy kicsit írtunk arról az érzésről, ami mindannyiunkat foglalkoztat...
Paradicsom-hiány és konferencia
Igazi őszi finomság a hűvös estékre!
A gödöllői Waldorf Iskola 3. osztálya szorgos kezekkel segítettek nekünk!
Egy kis szösszenet a kertből és egyéb konferenciákról
Legújabb partnerünk Emese, aki a különleges erdélyi teák megálmodója.
Két újabb partnerünket mutatjuk be, a Berta Factor Kft-t és Simai Krisztiánt.
Bemutatjuk legújabb szakmai kirándulásunkat, ahol egy nagyon inspiráló ökofarmot látogattunk meg Horvátországban.
Ez egy rövid ismertetés egy nemrég megjelent könyvről, a bio-mozgalomban nagyon is releváns témáról, az ultrafeldolgozott élelmiszerekről munkatársunk, James Atkins tollából.