Iskolai tábor a kertben
Matthew üdvözli az új évszakot és vele egy iskolai csoportot a kertben
Tegnap délután megérkezett a Csillagberek Waldorf Iskola 9. osztálya (20 tanuló) egy egyhetes mezőgazdasági gyakorlatra — lelkes és vidám tanárukkal, Pitti Lindával, aki öt évvel ezelőtt már egy másik 9. osztályos csoporttal is eljött hozzánk.
A diákok ma csoportokra oszlottak és különböző kerti munkákba kezdtek — kihúzták a paradicsomokat fóliasátorból, hogy helyet csináljanak az őszi vetéseknek, gyomláltak, kapáltak. Ez a sok tevékenységből is érzékeljük, hogy változik az évszak nyárból az őszbe.
Az ősz a kedvenc évszakom és talán még inkább azzá vált, amióta magam is beléptem az életem őszi szakaszába. Mindig is szerettem, amit a szeptember kínál: egyszerre az utolsó vetéseket és ültetéseket elvégezni, miközben érezzük, hogy nem hajszoljuk magunkat már, hanem kezdhetünk kicsit lelassulni — egyre inkább jön az elmélyülés, a befelé fordulás ideje. Ez a legjobb a kertészkedésben: az az érzés, hogy belülről is megtapasztalhatjuk az évszakváltozásokat, és ez ad egy vezérfonalat az év során.
Hosszú és intenzív nyár volt ez, a legtöbb ismerősöm, akik a földet művelik, most végre fellélegezhet. A napok (és különösen az éjszakák) rohamosan hűlnek le — csak az a frissítő, életet adó eső hiányzik, amelyre mindannyian oly nagyon vágyunk. [Ez is eljött! - szerk.]
Sokat gondolkozom azon, hogyan lépjünk tovább egy olyan nyár után, amely olyan egyértelműen megmutatta, hogy az éghajlatváltozás kritikus új szakaszába léptünk. Nem csupán érzékelhető változásokról van szó az időjárásban, hanem súlyos kihívásokról — sok minden nem lehetséges már úgy, ahogy eddig volt. Az évről és az évszakokról alkotott sok feltételezést újra kell gondolni annak tudatában, hogy a jövő éghajlata magasabb hőmérsékleteket, kevesebb csapadékot és kiszámíthatatlanságot hoz.
Hogyan birkózzon meg ezzel egy gazda vagy kertész (anélkül, hogy megőrülne vagy feladná)? Elég egyértelmű, hogy a legvilágosabb út előre: fákat ültetni — rengeteg, rengeteg fát. Át kell alakítanunk gazdaságainkat és kertjeinket úgy, hogy a művelésre szánt kisebb parcellák fákkal, sövényekkel és évelő virágos növényekkel legyenek körülvéve. Ez miben segítene nekünk? Megváltoztatnánk a mikroklímát az árnyékok növelésével, lehűtenénk a talajt, növelnénk az éves zöldfelületet, fokoznánk a párolgást — ami viszont felhőket és több helyi csapadékot eredményezne. Ha ezt valóban regionális és globális szinten tennénk, csökkenne a talajban tárolt hőenergia, és megindulna a globális felmelegedés visszafordítása — egyszerűnek hangzik, ugye?
De nemcsak éghajlati válsággal állunk szemben, hanem biodiverzitási válsággal is. Mit tegyünk? Szerencsére nagyjából ugyanazt, mint fentebb. Ha gondosan választjuk meg a fákat és a növényzetet — elsősorban őshonos fajokat és hagyományosan termesztett fajtákat előnyben részesítve —, nagyon gyorsan növelni fogjuk a rovarok és más állatok élővilágát és a sokféleséget. Sok rovar esetén visszatérnek a madarak, a kis- és ragadozó emlősök, a ragadozó madarak is. Röviden: visszahívjuk az élet hálóját a farmjainkra és a vidékre.
Eközben mindent meg kell tennünk, hogy új vízfelületeket hozzunk létre, és lelassítsuk az esővizet és a területeinken átfolyó vizeket. Ha a víz lelassul, több esélye van beszivárogni a talajba. Ehhez azonban olyan talajgazdálkodási gyakorlatokra is szükség van, amelyek egy „talajszivacs" — vízmegtartó képességgel és megfelelő szerkezettel rendelkező, egészséges talaj — kialakítását támogatják.
Valójában nem bonyolult, de mindez hatalmas akaratot és elszántságot igényel. Nagy felzendülést válthat ki a gazdálkodói érdekcsoportoktól és különösen az agrár-üzleti szolgáltatóktól, amelyek a hagyományos gazdákat kizsákmányolják. Azt fogják kiabálni: „élelmiszerbiztonság" és „az olcsó élelmiszer vége". Az élelmiszerbiztonság azonban mítosz abban a világban, amelybe beléptünk — hacsak nem újítjuk meg természetes ökoszisztémáinkat a fentiek szerint.
Ezért is érzi az ember helyesnek, hogy most éppen 20 tizennégy-tizenöt éves fiatal dolgozik a kertben. Lehetőségünk van megmutatni nekik, milyen lehet egy jövőbeli élelmiszer- és gazdálkodási rendszer. Végül is az ő jövőjükről van szó.